Az Agrárminisztérium által elindított Településfásítási Program fontos része az Országfásítási Programnak, amely lehetőséget nyújt a kistelepülések zöldítésére, népszerűsíti az erdősítési támogatásokat, mindezzel pedig hozzájárul a kormány céljához, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön Magyarország fával borított területének aránya.
A program előző két ütemében több mint 1350 településen összesen 36 000 sorfát ültettek már el, melyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 1,5 milliárd forint támogatást biztosított. A harmadik ütemben, 2023 tavaszán és őszén további 10 000 db sorfát ültethetnek el a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb települések. A települések zöldítése hozzájárult az Országfásítási Program eredményeihez is, melynek keretében már 47 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák.
A programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, így a harmadik ütemben is csak az előre jelentkező települések igényelhetnek fát. A regisztrációs felület 2023. január 10-én nyílik meg és január 20-ig érhető el.
Az igénylés és a program megvalósításának tervezett menete a regisztrációval kezdődik. Az online igényléseket 2023. január 23-31 között lehet leadni. Idén 10 000 db sorfa áll majd rendelkezésére, amelyből 2000 darabot a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki. A települések a klímaváltozást és az eltérő belterületi viszonyokat is jól tűrő 13 fafajból, minimum 10, maximum 30 sorfát választhatnak a készlet erejéig. A fák konténeresek vagy földlabdások, 10-14 centiméter törzs körméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot is biztosítunk.
A tavaszi időszak ültetéseihez 2023. február-áprilisa között, míg az őszi időszak ültetéseihez augusztus-november között szállítják a fákat, amit a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosít. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti, aki a szakszerű ültetéshez a helyi állami erdőgazdaságokkal együttműködve erdész szakember jelenlétét is biztosítja az ültetések során.
Bővebb információk és regisztrációs felület
Forrás: www.mnvh.hu
JAN
13